Meghoztam a kilencediket! Remélem örömmel olvassátok.. A végére tartogattam egy apró és szerény meglepetést, ami az egész sztorit megváltoztatja, mert szerintem a feje tetejére állt minden. Legalább is számomra, mivel ilyen kihagyásokkal nehéz követni a történetet. :*

- Mondd már, mit akarsz! – pólóját meztelen felsőtestéhez dörzsölte.
 - Csak annyit, hogy légy kedvesebb. Aztán meg mondd meg Harrynek is légyszi, ha időd van, hogy nem történ Kriszti és közted semmi az éjaszaka. – kikaptam kezéből a pólót és félrehajítottam.
 - Jó, majd feljegyzem a teendőim közé. – vette fel a földről pólóját.
 - Köszönöm udvariasságod és segítőkészséged. – hátatfordítva kiléptem a konyhából és újra a nappaliba kerültem.
 - Nincs mit cicám! – erőltetett és gúnyos mosolyt küldött felém, de én csak összekulcsolt karokkal ültem le Kriszti mellé.
 - Sikerült? – Kriszti reményteljesen várta a választ.
 - Áh, hagyjuk.- fújtam egyet és figyelemmel kísértem Zayn mozdulatait. Annyira elbűvölt már csak a látványa is, ahogyan lépkedett a konyhából a hálóba és tette-vette a dolgokat. Aztán Malik félrehívta Harryt és valamit motyogott neki halkan, majd mindketten Krisztire pillantottak, Harry végül megkönnyebült mosollyal hívta magához a még fehérneműben levő Krisztit és szeretetteljesen átölelte, majd nyomott egy puszit Kriszti hajjal megtelt homlokára. Zayn lehuppant mellém.

Párámm. És a 8. rész. Vegyétek és egyétek. :D

 - Bazzmeg, ezt miért? – Barni fogta a pirosan égő arcát, majd erősen megszórította az egyik karom. Az ajkamtól fogva az arcomat maga felé fordítótta és mélyen a szemembe nézett. – Szeretlek.
 - Ha szeretnél nem ráncigálnál. – kikaptam a kezem az övéből és hátat fordítva, a táncoló tömeg felé indultam, de Barni újra magához húzott és erősen megrángatott. Érződött rajta, hogy sokat ivott. – Állj már le, hülyét csinálsz magadból. – vágtam hozzá hideg tekintettel.
 - Szóval hülye vagyok mi? – nem rángatott tovább, egy mozdulattal a földre csapott, mint egy rongyot. – Kibaszott kurva vagy! Egy hülye ribanc. – ordibálta a fülembe, miközben én a fájdalomtól csak feküdtem a földön és próbáltam felállni, hogy behúzzak annak a seggfej tahónak.
 - Ennyi elég volt! – lépett oda Niall, majd egy erős mozdulattal megütötte ökölből Barnit, aki a földre terült, mellém. Hirtelen erőre kaptam és felálltam, megint felgyűlt bennem az elmúlt évek fájdalma és rossz emléke, csak úgy ömlöttek belőlem a sértő szavak, Barni felé:
 - Megcsaltál te utolsó szemétláda! Képes lettél volna megbaszni úgy, hogy közben Kincsővel esemesezel. Félelemből voltam veled te rohadék! Ha csak egy pasira is ránéztem te megütöttél. A francba is Barni, dögölj meg! – az indulatosságom eluralkodott  fölöttem és bele-bele rúgtam Barni mozdulatlan testébe, végül Zayn állított le.
 - Hagydd már, nem ér meg ennyit! – megölelt és hagyta, hogy kisírjam magam, miközben a könnyeim eláztatták pólóját.
 

Megígértem, hogy elhozom a többi részt, amiket közben folytattam annak érdekében, hogy legyen már meg legalább az első évad, szóval még lesz rész, csak a történet nem lesz befejezve. :) Olvassátok. Már ha van aki....

 - Tudjátok… négy éve volt, hogy Eszter és én elmentünk lovagolni, egy rokonom lovaival. Sokat nevettünk, beszélgettünk, mint testvér a testvérrel. Eszter 2 évvel idősebb volt nálam és folyton megszökött anyáék elől, bulikba járt, néha-néha drogozott, ivott, de sose vitte túlzásba és sosem bukott le. Mindig falaztam neki. A cigi rabjáúl esett, nem tudott leszokni róla. Rossz bandába keveredett és nem tudott elszakadni tőlük. Nem haragudtam és nem féltettem, mert tudtam, hogy erős és tud vigyázni magára. Egy elég meredek szakadékhoz értünk és muszáj volt átmenjünk valahogy rajta, amikor Eszter lova megcsúszott a sárban és a ló alá esett. Nem történt semmi komoly, csak a karja törött el. Felhívott, hogy meg fog szökni a korházból, ne szóljak anyuéknak. Nem tudtam mit tenni, felhívtam Taylor apját, mert akkoriban ő benne bíztam meg a legjobban. A korházba ment, de akkor Eszter már nem volt ott. A nagybátyám az utcán kezdte el keresni, amikor meglepő módon egy sikátorban akadt rá. Teljesen be volt drogozva, a korházi gyógyszerek is benne voltak és valaki le is itatta. Utólag kiderült, hogy a volt pasija itatta le és adott neki drogot, mert Eszter megcsalta. Nagybátyám tudta, hogy már nem lehet megmenteni, szóval szétnézett a környéken bosszú reményében és meg is találta Olivért, Eszter exét. Adott neki egy-két ütést, de hirtelen Olivér haverjai jelentek meg és halálra verték Taylor apját. Az a legrosszabb, hogy pont akkor értem oda én is és mozdulatlanul néztem végig, ahogy nagybátyám halálra vereti magát a halott nővérem miatt. Csak sírni tudtam, aztán nehezen, de felhívtam anyáékat. A mentősök, anyu, apu, Taylor és mindenki átfutott rajtam. Álltam ott és mindenki a hibást kereste. Elfogták Olivért és a haverjait, de senki sem tudta, hogy az igazi hibás én voltam. Egy évig nem is beszéltünk egymással én meg állandóan csak sírtam. Úgy éreztem, hogy ha bementem volna a korházba és lebeszéltem volna Esztert a szökésről, akkor nem halt volna meg egyik szerettem sem...

Most jöttem rá, hogy annyira, de annyira szánalmas vagyok...
http://neverland-blogdesign.blogspot.hu/2014/01/kampany-le-1d-s-tucatblogokkal-ide-az.html
Minden kedves blogírót megpróbálok a fenti linkre terelni.
Nos, a vallomás: 

Először tök jó ötletnek tűnt, hogy 1D-s sztorit írjak, de fogalmam sem volt arról, hogy ilyen sok 1D-s blog van. Szánalom. Ezer meg ezer One Direction fanfiction és rossz tudni, hogy az enyém csak egy a sok közül. Véletlenül akadtam rá a fenti oldalra, mert tetszett maga a sztori is és rá kellett jönnöm, hogy azokat a kritizáló sorokat író lánynak teljesen igaza van. Olyan emberek írnak blogot csak az 1D miatt, akiknek amúgy semmi tehetségük nincs és még egy épkézláb mondatot sem képesek leírni -na nem mintha nekem írói képpességeim sokkal elismertebbek lennének, de azért úgy érzem, hogy van egy aprónyi tehetségem, fantáziám és írás/olvasás iránti szeretetem, ami lehetővé teszi, hogy kissebb-nagyobb kihagyásokkal összehozzak egy regényt vagy novellát.
Szóval, amikor megláttam, hogy az enyém is csak egy tucatblog a többi között, úgy döntöttem, hogy eme csodás 1D-s munkámat abbahagyva nekikezdek egy újnak és az eddigi részeket a nyilvánosság elé hozom. Amíg feltöltöm az eddigi borzalom folytatását, addig gondolkodom a következő blogom témáján. Szerintem a Tell me a lie cím marad, elvégre ebből is kihozhatok valamit.

Igen. Most kövezzetek meg, de személy szerint én is nyálasnak és unalmasnak tartom az ilyen kicsiujjból szoppintott fanfictionoket. Na persze ha valakinek tényleg csodás képességei vannak az íráshoz... Az más. Tényleg vannak rendkívüli személyek, de ezek a mindennapos szappanopera hulladékok... BORZALMAS. :S Sajnálom. Feltöltöm az eddig megírt részeket és azzal minden 1D fan elégedjen meg! ;) Én nem folytatom ilyen hülyeséggel ezt az oldalt, de a napjaimat sem pazarlom ilyen sztorik megírására!
Viszlát pussz.

U.i.: Az 1D-t még mindig szeretem!

És itt a 6. rész..Jeee. Nem javítottam ki a hibákat, mert nem volt időm átfutni, de majd egy következő alkalommal megteszem és javítom! Az előző részek hibáit megpróbáltam teljes mértékben eltüntetni és sajnálom, ha nem sikerült! :) Jó olvasást, puszi!

Gödröcskéi kiemelték fiúcskás arcát. Göndör fürtjei szemébe hullotak, amiket egy mozdulattal hátracsapott. Zöld szemei összefonódtak tekintetemmel. Meglepetten pillantottam egyet, majd felültem és a rajtam támaszkodó személy ölébe kerültem. Anett csendben figyelte az eseményeket, én pedig zavaromban felpattantam az ágyból és a székre rakott hálóköntöst magamra vettem. Arcom elvörösödött.
 - Te jó ég! Harry? –meglepett, hogy nem Anett szájából halottam e szavakat. Én magam mondtam ki, soha nem számítottam ilyen ébresztésre reggel. Anett meg sem tudott szólalni. Némán felemelte egyik kezét, majd Harry vállára tette, aki még mindig az ágyon ült és kajánul vigyorgott. Az a kép, amit magam előtt láttam akkor, nevetséges: Anett kezét Harry vállán pihentette, mint aki még nem fogott emberi bőrt, Harry pedig engem bámult, fülig érő, perverz mosollyal. Olyan retardált volt az egész jelenet.