Na, meghoztam a második részt! Remélem tetszeni fog és továbbra is várom a kommenteket. Ez már izgalmasabb rész lett, mint ez első, legalábbis szerintem. De ha valaki még is úgy gondolja, hogy neki még mindig nem jön be a sztori, nyugodtan írjon, de azért jobban várom a pozitív véleményeket. Sokat jelentene nekem, ha másokkal is megosztanátok az oldalt és ajánlanátok, persze csak akkor, ha tetszik. Na de nem is dumálok tovább feleslegesen...:)

Reggel nem tudtam olyan mélyen aludni, mint máskor, még az ébresztő előtt keltem fel és készültem el. Reggelinek tojásrántottát készítettem, majd miközben vártam, hogy Taylor meg Kelly felkeljen, TV-t néztem. Éppen arról számoltak be, hogy milyen is az igazán gazdag 

emberek környezete és élete. A sok nehézséggel együtt is pompás életük van, szerintem. Először Taylor ért az asztalhoz, fáradt és terhelt arccal, aztán Kelly, aki amúgy fittnek látszott.
 - Én már kajáltam, szóval megyek is. Kinyitok és mivel tanulgattam a sütés-főzést, nekikezdek a pizza alapoknak.
 - Oké, de nem kell sietni, délelőtt senki sem jár be hozzánk. – Taylor a kávéját kavargatta, még mindig kómás állapotban.
Szerencsére a pizzéria nem volt messze a lakástól, úgyhogy gyalog mentem be, útközben pedig vettem egy újságot, hogy állást keressek. Kinyitottam a boltot és bementem a konyhába, leültem és forgatni kezdtem az újságot. Nem találtam semmit, ami megfelelő lenne egy diploma nélküli lánynak, bár az ECDL és az angol vizsgám megvan. Aztán egy külön oldalon találtam egy hírdetést, amiben az állt, hogy amatőr énekeseket keresnek egy étteremben, ahol nagy színvonalú eseményeket tartanak. Énekeseket azért keresnek, mert a vendégek igényelték az élő zenét. Meg volt adva a cím, de telefonszám nem, szóval gondoltam, hogy még nem nyitok ki, elmegyek és megkérdem, hogy lenne-e esélyem. Eszemben sincs dicsekedni, de úgy véltem és vélem, hogy valamilyen szinten jó hangom van, csak nem szoktam gyakorolni és egyáltalán nem készülök énekesnek. Szóval fogtam a táskámat és hazamentem, hogy a laza szerkómat leváltsam egy kicsit finomabb összeállításra.
Én amúgy hajlamos vagyok arra, hogy amikor jól kell teljesítenem, kiöltözöm. Ezzel adok magamnak egy kis magabiztosságot. Szóval felvettem egy mintás ruhát, egy fekete magassarkút és egy fekete motoros dzsekit, a vállamra dobtam egy fekete levéltáskát, egy pár ékszert helyeztem az ujjamra, fülemre és nyakamba. Mielőtt még elmentem volna, szóltam Taylornak, hogy mégsem nyitottam még ki és, hogy találtam egy jó álláslehetőséget. A hír hallatán kifutott a fürdőből és részletesen végigmért. Szemében azt a megállapítást láttam, hogy nem hiszi el, hogy állásinterjúra megyek, de megnyugtattam, hogy az öltözék a puccos munkahely miatt van.

- - -

Szaporán lépkedtem a lehetséges munkahelyem felé. Igencsak megfájdult a lábam a nagy sétától és arra jutottam, hogy a legelső fizetésemből egy autót veszek. Amikor megérkeztem az étteremhez, elképesztő látvány fogadott. Nem tudtam hovatenni az épületet. Legelőször a reneszánsz külső tűnt fel először, majd beljebb jutva az étterem belseje teljesen modern volt. Annyira minimalista stílusú volt, hogy már-már zavart az egyszerűség és a tisztaság. Sehol egy folt vagy piszok. Így utólag visszagondolva eléggé lehangoló volt az egész, de hát ha a gazdag emberek ezért fizetnek… A zene brutális volt, mégjobban lehangolta az éttermet. Nem csodálom, hogy énekeseket kerestek, ráfért a helyre. Egy kicsit izgultam, de nem tudtam arra gondolni, mivel senkit sem találtam, akivel beszélhetnék. Aztán egy elég jóképű pincér fogadott. Olyan sármos és szexi volt a pincér öltözékében. Na jó, nem fantáziálok. Udvariasan bemutatkozott:
 - Üdvözlöm hölgyem, a nevem Daniel. Én fogom meghallgatni és elbírálni, hogy megfelelő-e. –puffff. Na ennél a pontnál leragadtam. Nem lehetett túl öreg, ezért furcsáltam, hogy ilyen érdekesen köszöntött és beszélt. Éppen hogy meg nem csókolta a kezem. Azért elpirultam, de aztán észbe kaptam és viszonoztam kedvességét:
 - Öhhm. Jóreggelt. Léna vagyok. – aztán el gondolkodtam, hogy mire is mondta, hogy megfelelő vagyok-e. Honnan tudja, hogy az állásért jöttem? Azért a biztonság kedvéért: - Az állásinterjúra jöttem.
 - Pompás! Mrs. Black már várja a lelkes énekesek jelentkezését. – gyengéden megfogta a derekam és egy folyosó fele vezetett, majd egy ajtó előtt megállva megfogta annak kilincsét és benyitott, de előtte kopogott eegyet. Bizonytalan lépésekkel mentem be a sötétbarnára festett ajtón, majd mielőtt Daniel becsukta volna visszapillantottam rá és egy utolsó gondolatként megjegyeztem magamba, hogy milyen úriember módjára viselkedett.
 - Elnézést, de kit tisztelhetek az irodámban? – a hölgy kortyolt egyet a kávéjából, a szemüvege fölött alaposan végigmért aztán pökhendien emelt egyet a fején, az orrát az égnek tartva, ezzel is jelezve, hogy ő itt a diktátor.
 - Jaj, igen. A nevem Léna és az állásinterjúra jöttem. – félénken leültem egy székbe és az ölembe tettem a táskámat, majd szerény pillantásokat vetettem a hölgyre.
 - Kedvesem, nem mondtam, hogy leülhet. – meglepetten néztem, majd éppen felállni készültem, amikor megszólalt. – Ne, mostmár nehogy felálljon, kérem. – látszott rajta, hogy egy kicsit zavaró számára a jelenlétem, de visszaültem és nyugodtam vártam a továbbiakat. – Ön mindig ilyen ruhákban szokott járkálni?
 - Nem. Igazából én nem szoktam magassarkút hordani és…. ruhát sem. A nadrágok híve vagyok. – Nyelt egyett, majd egy újabb pökhendi pillantást vetett az öltözékemre.
 - Valóban? De azért nyugtasson meg, hogy van egyszerű és drága ruhája is.
 - Igen, van.
 - Mivel sietnem kell, megkérem, hogy énekeljen nekem valami drága dalt. – milyen a drága dal? Nem tudtam, hogy milyen zenére gondol, így inkább Adele egyik számát választottam, a Rolling in the Deep-et. Bár régi és megunt, úgy gondoltam, hogy elnyerheti a hölgy tetszését és igazából ezt tudtam a legjobban énekelni. Nekiláttam, nem volt semmi gond, úgy éreztem, jól teljesítettem és ha nem is, akkor sem lehet semmi baj.
 - Remek. – a hölgy tényleg sietett, így egy aprócska tapsal le is zárta az állásinterjút és a kezembe nyomott egx lapot, mielőtt még kisétált az irodából. A lapon egy szabályzat volt, amiből egyből következtettem, hogy enyém a munka. Aztán megláttam a lap alján szereplő apróbetűs részt:

Ez a szabályzat az étterem énekeseinek és dolgozóinak szól. Az étterem énekeseinek beosztása a következő: minden héten csak egyszer van az étteremben élő zene, a hét többi napján minden énekesnek pincérként kell dolgoznia.

A bizonyos apróbetűs rész. Borzasztó, hogy átvert a kis haramia! Sietősen léptem ki az irodából, hogy leadjam a hírt Taylornak és Kellynek, de hirtelen Daniel tűnt fel a semmiből.
 - Szia! Már azthittem, hogy sosem lép le a házisárkány. – nyujtotta felém kezét, így ösztönből kezet fogtunk. – Daniel vagyok.
 - Igen, de mi már találkoztunk. – jegyeztem meg. – Ki a házisárkány és hogy hogy most ilyen …. –nem találtam a szavakat - … más … vagy? Amúgy Léna vagyok.
 - Igen, találkoztunk már. A házisárkány Mrs. Black és nem vagyok más, csak a szabályzat szerint úgy kell viselkednünk, mint a pincérek. Mrs. Black szerint a pincérek udvariasak és előkelőek, ezért is segítek neked vásárolni most előkelőbb ruhát.
 - De hát.. Nincs pénzem semmire.
 - Igen, tudom, hiszen ezért kerestél munkát. Mrs. Black képes kölcsön adni pénzt, csak azért, hogy az alkalmazottjai előkelőek legyenek. – levette fekete kötényét, ami megjegyzem még mindig szexi volt és elhúzott a kocsija felé, majd beültünk és a városba indultunk.
 - Ezt a fizetésedből vetted? – mértem végig belülről is a BMW-t. Tökéletesen mutatott, tiszta volt és előkelő, akárcsak az étterem, ahol dolgozik.
 - Igen. Bár az álláshírdetésben nem írták, de rengeteg pénzt adnak, ez a város legelőkelőbb étterme. Ráadásul az énekes-pincéreknek több pénz jár. – kacsintott egyet, majd tekintetét újra az útra szegezte.
 - Miért vagy ilyen kedves velem? – a fülem mögé türtem egy kósza tincset, majd elhelyezkedtem egy kényelmesebb pózba.
 - Lazulj csak el nyugodtan, nem kell zavarba jönnöd meg ilyenek. Én vagyok a mentorod kezdő napjaidban. – furcsa ülésmódomra nézett és elmosolyodott. Nem tudom miért, de annyira zavarba jöttem mellette, még csak pár perce ismertem és máris kedves volt velem és szimpatikus.
 - És miért ilyen fontos, hogy ilyen hamar tökéletes legyek?
 - Az étteremben holnap eljegyzési parti lesz, azon kell majd igazából énekelned.
 - Értem. Fontos személyek eljegyzési partija?
 - El sem hinnéd mennyire fontos. Bár már mindenki tudja, hogy eljegyezték egymást, csak csapnak egy hatalmas bulit.
 - Szuper, akkor lesz dolgunk bőven.
 - Lesz… - majd jövőbelátóan kacagott egyet és a fékkel jelezve, hogy emgérkeztünk, kiszállt és kinyitotta az ajtót nekem.
 - Óóó. Igazi úriember vagy a pincér öltözéked nélkül is. – mosolyogtam, kiszáltam és az ajtót becsukva a kocsinak támaszkodtam, de kéynszerből, hiszen Daniel egyre csak közeledett felém. Az egyik kezét a derekamra helyezte, a másikat pedig az arcomhoz érintette, közelebb hajolt, ólyannyira, hogy éreztem forró leheletét. Kínos pillanat volt bevallom. A romantikus pillanatot elrontva, Daniel hirtelen a hajamhoz nyúlt és levett róla egy levelet. Meglepetten néztem rá és zavaromban elvörösödtem.
 - Csak kár, hogy meleg. Igaz? – nagyon meglepődtem, hirtelen a vörösség eltűnt az arcomról és sápadt lettem.
 - De még mennyire, hogy kár. – nevetésben törtem ki. – Ne haragudj, de annyira jó pasi vagy és ….. háát, nem hiszem el, hogy te … tudod, meleg vagy.
 - Komolyan mondtam. – elkomolyodva távolabb lépett és beinvitált egy méregdrága boltba.
 - Ne hara… - elakadt a szavam, szebbnél szebb ruhák kerültek a szemem elé és szörnyű kéztetést éreztem arra, hogy mindet megvegyem, de szerencsémre Daniel igazi divatzseni volt, úgyhogy segítségével csak az igazán drága és elegáns ruhákat vettük meg, pontosabban hatot. Pénzük maradt még bőven, nem tudtam, hogy hogy fogom mindazt visszafizetni Mrs. Black-nek. Szóval a megmaradt pénzből vettünk három extragyönyörű cipellőt, persze mind magassarkú. Nem is tudom, hogy mi lett volna velem Daniel nélkül.

- - -

 - Ne mond! Komolyan? Basszus! – Kriszti nem bírt belekortyolni a forrócsokiba, annyira meg volt lepve.

… De várjunk? Hogy is került Londonba Kriszti, vagy én hogy kerültem Olaszországba? Nem… Kriszti ment Londonba, illetve jött. Szóval miután Daniellel vásárolzunk, felmentünk hozzánk, mert Taylor és Kelly bulizni mentek. Amikor beléptünk az ajtón Kriszti fogadott minket, szóval leültünk beszélgetni és forrócsokizni. Elmondta, hogy ott fog lakni Londonba velem és majd együtt veszünk egy közös házat. Igen házat, semmiképpen sem lakást! A kert, az fontos! …

 - De igen, komoly. Nagyon seggfej volt a srác, pedig eszméletlenül édi… és szexi.. és tökéletes.
 - De foglalt! – vágott közbe seggfejül a szavamba Kriszti.
 - De tényleg szexi. Egyszer láttam az úton sétálni, majdnem meghaltam. – Daniel egyáltalán nem titkolta, hogy meleg, mondjuk ez Londonban nem nagy dolog, de Erdélyben… pfúú. Az emberek nem is tudják, ha melegek vagy leszbik, csak észreveszik, hogy tönkre megy az életük, mert nem olyan a kapcsolatuk a párjukkal, mint ahogy azt elképzelték. Amúgy mindamellett, hogy a srác egy kicsit langyi volt, nagyon bírtam, sőt, azt kezdtem észrevenni, hogy már nem is tudok nélküle meglenni. – De nem az esetem, olyan rosszfiú, nem szeretem a rosszfiúkat.
 - Én sem. Amúgy is, neki csak a külseje tökéletes. Nem is tudom, hogy hogy tudnak egy banda lenni VELE. – a velét egy icsit jobban kihangsúlyoztam. – De szerintem szálljunk le a témáról, nem tartozik ránk és nem is fog. Amúgy most kikell rakjalak Daniel, mert holnap mindketten nagyon fogunk melúzni és Krisztinek is első munkanap a pizzázóban. Vagy itt alszol, elvégre tartalék ruhád van a kocsiban, ezt már tudom. – nevettem.
 - Olyan dög vagyok hazamenni picinye, úgyhogy itt alszom ma este. Alszom. – az alszom szót többször is megismételte, mi pedig mosolyogtunk rajta.
 - Rendben.

Daniel a nappaliban aludt, mi pedig Krisztivel az ágyamban, de előtte még beszéltük (akartam beszélni), mint barátnő a barátnővel.
 - Szerinted jobb lesz itt nekünk. – teljesen komoly és őszinte választ vártam, de ehelyett…
 - Az biztos, hogy jobb itt, mint az egyetemen. – az őszinteség meg volt.
 - Ne már. Tudod, úgy gondolom, vagyis, remélem, hogy itt jobb lesz mindkettőnknek és, hogy az életünk gyökerestől megváltozik, de persze jó irányba alakulnak majd a dolgok és végre elfeledhetem a múltat és azt, hogy én miattam történt minden rossz, mert tudom, hogy nem így van, de ha cselekszem és… - könnyezni kezdtem, majd csalódottan vettem észre, hogy senki sem vígazstal, Kriszti bealudt.

Mrs. Black: