Nos, meghoztam a 3. részt, ami viszonylag rövid lett. Nem tudom, hogy miért, de ennyit tudtam írni. Örülök, hogy vannak látogatók. Annak még jobban örülnék, ha olvasók is lennének és kommentelők is. Sőt a legjobban akkor örülnék, ha valaki ajánlaná az oldalamat valakinek/valakiknek. Előre is bocs a helyesírási hibákért, átolvastam, de ha még van, azért elnézést kérek. Gyorsan szoktam írni, így lehet, hogy hibásan is.

 - Jaj kérlek Léna, öltözz már át és tedd le a tányérokat. – éppen terítettem egy asztalt, amikor Jenna, a felettesem küldött átöltözni az ,,éneklős,, ruhámba. Gondoltam, hogy még a zenei aláfestés megteremtése előtt besegítek Danielnek, aki aztán Jenna szavára intett, hogy menjek már.
 - Oké, oké. Megyek már. – ledobtam a törlőkendőt, amivel a tányérokat töröltem le még utoljára és befuttam az öltözőbe, ami annyira puccos volt, mint a szobám. Komolyan. A drágák közül a legolcsóbb bútorokkal voltak berendezve. De ez nem lényeges, felvettem a ruhámat, amit a tegnap vettünk és tettem magamra egy apró, na jó egy jó adag sminket és a cipőm felé indultam. Az ajtón a magassarkúmmal a kezembe léptem ki és mezítláb kezdtem el tipegni a zenészek felé, majd a mikrofont álítgattam, mint egy igazi profi, holott soha nem énekeltem nagyközönség előtt, főleg nem ilyen puccos közönség előtt. Nem igazán izgultam, mert boldog voltam, hogy végre alakul az életem.
 

 - Kérlek, húzd fel a cipődet. – megint Jenna próbált rövidebb pórázon tartani. Pont olyanok voltunk, mint a Sissy-ben, mint amikor Ferenc József anyja fogta vissza Sissyt. Én a kis lázadó, aki szabad akar lenni.
 - Oké, csak tudod… -nyúltam le az egyikért, hogy a kezemmel felsegítsem- .. Ebben nem olyan könnyű járni… - felhúztam a másikat – Sőt állni sem.
 - Tudom szívem, ez a nők sorsa. – erőltetetten mosolygott egyet, majd rohant tovább és rendezte a dolgokat ezrével. Sajnáltam, mert ő szervezett mindent és annyira igyekezett. Mrs. Black cserben hagyott minket erre a csodás és nehéz estére, az unokája beteg lett és csak ő volt alkalmas a gondozására. Képzelem, szegény gyerek, egy ilyen nővel kell az estéjét töltenie, és ki tudja még hányat… Aztán nem elég neki, hogy beteg, még Mrs. Black is.
Amíg mindenki sürgött-forgott, én csak nyugodtan készülődtem az éneklésre. A számlista, Istennek hála (pont én mondom ezt), könnyű volt, mert mindet fújtam kivülről és az este nem kellett gyakoroljam. Daniel feljött a színpadra és sok szerencsét kívánt, közölte, hogy azonnal itt vannak a vendégek és az ünnepeltek. A szerencsét olyan irónikusan mondta, meg kellett kérdeznem:
 - Talán nincs szerencsém?
 - De igen, jó hangod van, de én is most tudtam meg, hoyg kiket látunk vendégül.. és hát.. elég kritikusan fognak perelni majd Mrs. Black-nek, ha nem leszel tökéletes. –csak magyarázott és magyarázott, magyarázott. Megelégeltem.
 - Elmondod már végre, hogy ki a francnak az eljegyzési bulija ez.
 - Perrie és Zayn eljegyzési bulija. – gyorsan fztásnak eredt, mert dolga volt, hiszen a vendégek pont akkor léptek be az ajtón.
 - Á.. értem. – bólintottam, de aztán észbekaptam és a karjától fogva visszarántottam.
 - Hogy ki?
 - Tudod, Perrie és Zayn Malik.
 - Mivan? – kérdeztem halkan és meglöktem, hogy induljon már. Szuper. És ha elcseszem? Aztán lesz két zsűri, akik kritizálhatják elbűvölően amatőr hangom. Talán nem is olyan seggfej, mint amit első találkozásra mutatott magából. Nem talán, hanem biztos. Úgy bambultam szegényt, hogy azt hitte, hogy nem tudom ki ő. Igaza volt, elvégre ő Zayn Malik. Ha nem is szereti mindenki, de az összes csaj tudja, hogy ő Zayn Malik az 1D-ből. Na jó. Talán furcsa volt neki, hogy nem sikítoztam, mint a többi lány. Én voltam hülye. Ezt tisztáztam. De akkor is. Nekem ma végem.
 - Készen állsz Léna? – Jenna szólt nekem a színpad elől, én a hüvelykujjammal jeleztem, hogy igen, holott kurvára nem álltam készen. De akkor már igazán mindegy volt… A zene indult, nekem pedig énekelnem kellett. Szerencsémre a Rolling in the Deep-el kezdtem, utána jött a bejelentés. Szépen háttérbe vonultam, mert Zayn és Perrie a színpadon kellett bejelentsék a nagy hírt: HÁZASODNAK. Hurrá. Milyen boldog voltam, meg minden, tudjátok, koccintottunk meg egyéb dolgok.
Mondanom sem kell, hogy az utolsó számom lejártával vettem észre az óriási tömeget, köztük a One Direction tagjait szétszóródva, meg néhány hírességet, akik ráértek. Úgy látszott, hogy nem fogták túl sztárosra a dolgot.
 - Jó hangod van. – Perrie jött oda hozzám és a poharát felém nyújtotta, hogy koccintsuk.
 - Öhm. Köszönöm, jól esik, hogy ezt pont te mondod. – koccintottunk – Az ifjú párra. – mosolyogtam.
 - Köszünjük ezt a pompás hangulatot. Gondoltál már arra, hogy jelentkezel valamilyen tehetségkutatóba?
 - Nem. Eszembe se jutott, soha. Nem akarok énekléssel foglalkozni, sőt zenével sem.
 - Egyet értek, még a végén híres leszel. –nem tudtam mire vélni a kedvességét, mert amúgy kinézetre egyáltalán nem volt szimpatikus lány, sőt, egyszerűen a hideg kirázott a külsejétől. Nem hinném, hogy ez lenne az ő stílusa, azok a stylistok…
 - Mióta vagytok … -megakadt a szavam- … együtt Zaynnel? Bocsi, csak annyira furcsa, hogy egy sztárral beszélek egy sztárról és egy sztárkapcsolatról. És az a legfurcsább, hogy egy igencsak híres énekesnő dicsérte meg a hangom.
 - Nem tudom pontosan, nincs időm számolgatni. Semmi baj. Mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint ti, csak mi hagytuk, hogy tönkretegyék az életünket. Ne haragudj, mennem kell. – nem igazán volt kiváncsi a társaságomra, bár nem meglepő, hiszen akármikor beszélhet például Rihannával is. Amúgy igazat mondott az élet elcseszéséről.
Perrie távozása után Zayn jött felém, de szerencsémnek hála, igazából Perrie felé tartott szépen, kikerülve engem. Megnyugodtam, mondjuk, hogy is gondoltam, hogy szóba áll velem, nem hogy megdicsérje tehetségem, bár Perrie vallomása után bármire készen álltam. Bármire. Gondolataimat Perrie szakította meg, kezembe nyomva egy cetlit, amire egy telefonszám volt írva.
 - Keress fel, ha mégis elcsesznéd az életedet, jó hangod van. –majd gyorsan távozott Zaynnel.
Én csak néztem ahogy távoztak, aztán a cetlit bámultam. Úristen, meg van Perrie száma. Daniel sietett hozzám és megkérdezte mi a helyzet, közben meg más pasik fele bámulgatott. Oldalba böktem.
 - Hagydd már abba, idegesítő, ahogy folyton a hercegedet keresed. Amúgy semmi nagy, csak Perrie Edwards számát tartom a kezemben.
 - Te kis szerencsés. Ha én nem lennék meleg és te leszbi lennél, azt mondanám hajts rá.
 - Te beteg vagy, nem meleg!
 - De komolyan.
 - Tehát azt akarod mondani, hogy jó csaj, még meleg szemmel is.
 - Pontosan.
 - Te tényleg beteg vagy. – majd nevetve indultam meg az öltöző fele, közben húztam magammal Danielt is. Átöltöztünk, bár Daniel kényszerből, mivel ő még maradni akart. Az autójába ültem és vártam, hogy ő is beszálljon, majd felhívtam Krisztit, hogy érte megyünk.
 - Tudod hol lesz az esküvő? – kérdezte izgatottan Daniel.
 - Nem. Várj, milyen esküvő?
 - Perrie és Zayn esküvője.
 - Ja, nem.
 - Hát az étteremben. Annyira tetszett nekik az élő zene, hogy az esküvőjükön is téged akarnak, vagyis inkább Perrie, állítólag Zaynnek tök mindegy.
 - Remek, de legalább gyakorolhatok rá.
 - Bőven lesz időd gyakorolni szívem, az esküvő 8 hónap múlva lesz, vagyis októberben.
 - Ősszel? És miért olyan későn?
 - Sztárokról beszélünk, vagy nem? Mondjuk, addig szerintem kétszer is összevesznek.
 - Nem hsiezm.
Aztán elmélyültem a gondolataimban, olyannyira, hogy elaludtam és arra ébredtem meg, hogy Kriszti és Daniel megpróbálnak becsempészni a lakásba. Annyira fáradt voltam, hogy hagytam nekik.